Mi lesz veled, Esztergom?

Felhívom szíves olvasóim figyelmét, hogy a most következő műsorszám merőben szubjektív, célja pusztán a csapongó gondolatok öncélú játszadozása, mely egyúttal játékra invitál mindenkit, aki szeret a hipotézisek, elképzelések, álmodozások filozofikus tengerében megmártózva a klasszikus vita-diskurzus mechanizmusát követve téziseken, antitéziseken át eljutni a katartikus szintézisig. Mindenki más most forduljon el, lapozzon tova, menjen aludni, vagy olvasson egy szép verset.

No. Akkor csapjunk bele.

Az elmúlt években 3 nagy korszakot különböztetünk meg Esztergomban: 1.) Meggyes-korszak, 2.) Tétényi-korszak és 3.) Romanek-korszak. Mindhárom érának megvolt a maga bája és – tengersok – baja. A politikusok jöttek-mentek, profitáltak, elbuktak, és amíg ezek a játszmák zajlottak (cirkusz kell a népnek), addig városunk szépen csendben elpusztult, mint életem első – és egyben utolsó – bonsai fája, mely szerető gondoskodásomnak hála szépen fogta magát, és leveleit elhullatva a kiszáradás kopár útjára lépett. RIP.

  • A Meggyes-korszak

2000 és 2010 között a monumentális látszatberuházások jellemezték Esztergomot. Megépült az azóta is használhatatlan mélygarázs, a számos botrányt megélt élményfürdő, megcsinálták – vitatható sikerességgel és funkcióval – a Széchenyi teret, létrehozta az azóta teljesen lenullázódott Szent Miklós Alapot, csak hogy a legnagyobb költségvetésűeket említsem. Polgármesterségét az önkényesség jellemezte leginkább: viták, öntörvényűség  és még több viták. Aztán jött a legendás Szent István Gimnázium, melyben politikai ámokfutása kicsúcsosodott, és mely olyan erős közfelháborodást váltott ki, hogy a város lakói gyakorlatilag egy emberként mondták azt, hogy elég, és 2010-ben leváltották Meggyes Tamást a polgármesteri székből.

meggyes.jpeg

  • A Tétényi-korszak

A jóval rövidebb, 2010-2014 közötti éveket a már fent vázolt hatalmas botrányok, és a „Fidesz igen, Meggyes nem!” mottó előzte meg. 2010-ben minden párt lemondott a polgármesterségről, és egyöntetűen a függetlenként induló Tétényi Évát támogatta a Fideszes Meggyes Tamással szemben. Az eredmény meg is lett: 64,36% - 35,64% arányban, toronymagasan nyert Tétényi, ám a 10 körzetben mindenhol a Fidesz jelöltjei (köztük Meggyes Tamás is – esztergomi paradoxon) kaparintották meg a képviselői helyeket, és ezzel megkezdődött városunk 4 éves kálváriája. Mert a 10 kicsi képviselő bebizonyította, hogy a polgármesterség valóban csak egy színpad. Esztergom pedig időről időre az országos figyelem középpontjába került: volt itt iroda át-nem-adás, zarándoklat Budapestre, botrányos testületi ülések, adósságrendezés, elsötétült város, a lámpatesteket saját testével védő elszánt polgármester, egyszóval minden, mi szem-szájnak ingere, épp csak a városunk nem fejlődött. Apró kis csinosítások persze történtek (új padok, önkéntesek által ültetett virágok, etc.), de a 4 év legnagyobb eredménye az erős közösségi élet és a médiafigyelem volt. Hódmezővásárhely, remélem figyelsz!

tetenyi_1.jpg

  • A Romanek-korszak

Mindazonáltal közel sem volt borítékolható Tétényi bukása: a magát Jeanne d’Arc-ként aposztrofáló polgármester továbbra is nagy, országos népszerűségnek örvendezett. Éppen ezért a Fidesz nem bízta a véletlenre mintavárosát: előhúzták Romanek Etelkát, a keresztény értékrend precedens, női (ez azért elég fontos, kapásból nem sok nőnemű Fideszes polgármester tudok felsorolni) alakját, rossz nyelvek azt beszélik, hogy nem egy polgármesterjelölt szép kis összeget kapott azért, hogy induljanak el Tétényivel szemben, és ha mindez nem lett volna elég, Orbán Viktor, Esztergom díszpolgára a választások előtti napon városunkba látogatott, ahol kijelentette, hogy a kormány kinyújtotta kezét felénk, nekünk csak jól kell dönteni, és beköszönt a felvirágzás kora. Hajszálon múlott (409 szavazat), de 2014-ben Romanek Etelka nyert, és vele egyetemben a 10 körzetet is a Fidesz jelöltjei vitték.

Minden adva volt tehát, hogy a következő 5 év a fejlődések korszaka legyen: a Fidesz országosan 2/3-os többséggel nyert, a város eleget tett a miniszterelnök kérésének: mind a polgármestert, mind pedig a testületet a kormánypárt jelöltjei adták. Mégsem történt meg a várt csoda. Esztergom szépen csendben belesüllyedt az enyészet és a feledés mocsarába. Már nem visszhangzik tőlünk a média, már nincsenek nagy port kavaró testületi ülések, az emberek már közönyösek a városvezetés kapcsán. A hivatal pedig ül a babérjain. Néhány útfelújításon kívül érdemi beruházás nem történt. Talán csak egy nagy port kavaró intézkedésük volt: a Strandkert államosítása.

A polgármester és testülete – dacára a pártszövetségnek – újfent egymással szemben állnak. A politikai csatározás – noha közel sem olyan intenzíven és látványosan, mint az előző etapban – most is megvan, és közben a város pusztul, egyre csak pusztul.

romanek.jpg

Láthatjuk tehát: teljesen mindegy, hogy szembe- vagy hátszelünk van, fejlődés egy gramm se. Felteszem tehát a kérdést: biztos, hogy nekünk a Fidesz kell? Vagy úgy egyáltalán: biztos, hogy a város vezetését pártokra akarjuk bízni? Hiszen egy párttag mindig először a pártjához, és csak aztán a városához lojális. Ha olyan döntést kell meghoznia, mellyel személy szerint nem ért egyet, ám a pártja megszavazta, nem fog nemet nyomni. Nem volna jobb, ha végre ügyek, és nem pártérdekek mentén menne a város irányítása? Mert ilyen opció még nem volt. Remélem – bár egyre kisebb lelkesedéssel –, hogy 2019-ben végre csoda fog történni, és olyan emberek kerülnek a városházára, akik itt élnek, itt dolgoznak, és a céljuk nem a hatalom meg a húsosfazék nyalogatása, nem egy párt érdekeinek a kiszolgálása, hanem az, ami mindannyiunk közös érdeke is egyben: Esztergom újbóli felvirágoztatása, hogy „méltó legyen régi, nagy híréhez”.

13615270_1263752803665014_1319276270016109556_n.jpg