Gondolgodom, tehát

Erényed álljon magasabban, semhogy a nevek bizalmaskodhassanak véle: s ha beszélned kell róla, ne szégyelld, ha dadogva teszed. Szólj hát és dadogj: "Ez az én "jóm", ezt szeretem, így tetszik nékem igazán, csak így akarom én a jót. - Nietzsche: Im-ígyen szóla Zarathustra

Mindig is nagyra tartottam Nietzsche munkásságát, még ha a nevét a mai napig betűznöm kell, ha le akarom írni. A fenti gondolatát kvázi mottómként teszem most ide: mert igenis vannak dolgok, amikről - még ha dadogva is, de - beszélni kell. Lassan három éve nem beszéltem, próbáltam becsukni fülem, és vele együtt számat is. Ne szólj, ne láss, ne hallj. Ez a boldogság kulcsa. Mégsem lettem boldog, és ahogy óhatatlanul is kinyílt a szemem, fülem, egyre több és több gondolat feszített. 

De nem írtam le, mert... és jöttek a kifogások. Mert féltem. Mert ma Magyarországon, ma Esztergomban féltem leírni a véleményem. Féltem leírni azt, hogy rossz irányba tartanak a dolgok. Mindenki ismeri az anekdotát, amikor nem szóltam, mert... és amikor értem jöttek, már senki nem maradt, aki szóljon.

Nos, én nem várok addig, amíg már nem marad, aki szóljon. Nem fogok félni sem a hatalomtól sem a politikától. Mert nincs miért félnem. Csak blogolok szépen csendben, és leírom, ami nem tetszik. Meg azt is, ami tetszik.

Gondolgodom, tehát vagyok. 

 

Címkék: gondolatok