"Éltem - és ebbe más is belehalt már."

Immáron 53 éve annak, hogy ezen a napon - április 11-én - ünnepeljük a Magyar Költészet Napját. Ahogy minden évben, idén is el kell mondani: 112 éve, 1905-ben ezen a napon született a világra Pőcze Borbála és József Áron egyetlen fiaként József Attila. 

jozsef-attila-idezet.jpg

A gyermek, akinek ifjú éveit az apa kínzó, vádló, félő hiánya, a végtelenségig felmagasztalt, rajongva imádott édesanya betegsége miatti örökös aggodalom, a szegénység, a nyomorgás, a családtól való elszakadás, az állandó, minden értelemben vett nélkülözés árnyékolta be.

Mégis. József Attila már igen fiatalon megmerítkezett a rímek tiszta tengerében: alig volt 12 éves, amikor nővérének megírta a De szeretnék gazdag lenni című versét. Ezek után, bár fiatalon, túlságosan is fiatalon vetett véget életének, még megannyi, mind a mai napig világszínvonalú verset adott hazájának.

József Attiláról csak hiperlativuszokban lehet és érdemes beszélni. Egész életében mást sem akart, mint kitűnni a tömegből, mint nem egy-nek lenni, hanem a-nak. Nem egy költő akart lenni a magyar irodalom parnasszusán, hanem ő akart lenni A Költő. Az óriás, akinek fénye még évtizedekkel, évszázadokkal a halála után is ragyog, akire a jelen kora épp úgy csodálattal néz fel, mint az eljövendő korok. Akit mindenki ismer, akinek a nevét, verseit minden magyar ismeri. Hiszen ő egész népét akarta - nem középiskolás fokon - tanítani.

Életében azonban ezekből az álmokból vajmi keveset érhetett el. Parázsló elméje, heves természete, vitákra éhező lelke folyamatos konfliktusokba keveredett, és egy ízben elkövette a legnagyobb szakmai hibáját: megsértette a kor "irodalmi pápáját", Babits Mihályt, akinek kezében volt a Nyugat líra-rovatának főszerkesztése, valamint a feltörekvő költők nagy mecénásaként a Baumgarten-kuratórium elnöke is ő volt. Így hát ifjú hősünk tehetsége dacára a magyar irodalmi élet perifériájára szorult. 

Ez így is maradt egészen 1937. december 3-áig, amikor is Balatonszárszón önként véget vetett szenvedésekkel teli életének. A tragédia meghozta neki mindazt, amiért életében hiába küzdött: legendává vált. 

Ma ő testesíti meg a meg nem értett zsenit, a legendás költőóriást. Élete és munkássága a legfényesebb csillagként ragyog a magyar irodalom egén. Elérte, beteljesítette végzetét: halálával halhatatlanná vált. 

De ezen a napon nem csak József Attilát ünnepeljük. Ez a nap a magyar költők napja: mindenki ünnepe, aki valaha tollat ragadott, és verslábakba szedte gondolatait, érzéseit. Mert a költészet olyan közkincs, amelyet senki sem privatizálhat, melyben minden ember egyenlően, teljes mértékben részesülhet. 

Élvezzük hát ezt a fantasztikus kincset, amit az elmúlt évszázadokban írók és költők százai adtak nekünk: a mai napon olvassunk el egy verset, ezzel ünnepelvén minden egyes élő, és valaha élt magyar költőt.

Borbély Szilárd

37. A Testhez

37.1. De Sade liloma

A testek csak grammatikák,
   a tér leképezése,
s a nyelv a látható világ,
   a látás a tér része,

a koponyaformába zárt
   agyszövet belső körét
a Gondolat úgy járja át,
   hogy elgondolja önként

a nyelvet, mint a létezést,
   amely a test beszéde,
e furcsa gép csak tettetés
   és pusztulás a léte

és nyelve mindig önbeszéd,
   a húsból sajtolt hangok
a hangszalag két kötegét
   a gégefőből hallod

ahogy rezeg a levegő
   a nyálkás hús csinálja,
ahogy hangokat csal elő
   a testnek rothadása

a szavakat is kitörli
   ahogy a test lebomlik,
mert a létezés, ha földi
   a torkodba por omlik

és nem tudsz akkor nyelni már
   a száj sem tud csókolni
hiába, ha farkad feláll
   nincs senki már leszopni

mert nincsen száj és nincs pina
   meleg, síkos, keringés
nem használ többé az ima
   se szó, se nyelv nincs, és

a test, ha másik testhez ér
   megérzi annak hőjét
a meleg vérű testbeszéd
   megérinti a bőrét,

de léte csupán káprázat
   mint kopula, úgy kapcsol
két név között, kik várnak
   a nyelv terében akkor

a nyelv tehát a tér tere
   a Tudat hozta létre
nincs külseje, s nincs belseje
   mert nincsen, aki értse.