A feminizmus létjogosultságáról

A Weinstein-ügy kapcsán egyre több külföldi és hazai színésznő áll ki nyilvánosság elé, és vállalja fel, hogy bizony őt is érte már szexuális zaklatás munkája során. Egyre több szó esik arról is, hogy ez nem egyedülálló, szakmaspecifikus jelenség, hogy napi szinten, minden munkaterületen érheti – és sajnos éri is valamilyen jellegű szexuális zaklatás a nőket.

 

39_0_3503_038b9cc5603fa6c6716d47200ecab99f_b1ba7f_701.jpg

Mint ahogy arra a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene – oldal hónapok óta tartó kampánya felhívta a figyelmet: nők millióinak életét keserítik meg a kéretlen utcai beszólogatások, füttyögések, verbális, és nem ritkán fizikai zaklatások.

Mondhatnám azt is, hogy unalmas, ronggyá koptatott téma, a csapból is ez folyik, minek erre még több szót fecsérelni? Tintapazarlás. Internetpazarlás!

Óriási tévedés. Ugyanis amíg ez a jelenség teljesen meg nem szűnik, amíg a társadalom nem veti ki magából a zaklatókat, amíg teljesen normális, hogy egy terhes nőnek vagy egy tizenéves kislánynak alpári, undorító szavakat ordítva tesznek kéretlen felajánlásokat, ezzel pedig az érintett nő kerül megalázott helyzetbe, és nem az elkövető, addig erről igenis beszélni kell. Igenis el kell juttatni ezt az üzenetet minél több emberhez, hogy értsék, hogy lássák: ez nem egy-két hangoskodó hárpia problémája.

El kell juttatni a férfiakhoz, hogy megértsék: sem hatalmi helyzetükkel, sem fizikai erejükkel nem élhetnek vissza, és nem zaklathatnak senkit. És – ami szerintem a legfontosabb: el kell juttatni a nőkhöz. Nem a Te hibád! Ha az utcán, tömegközlekedés közben, a munkahelyeden bárki olyat tesz vagy mond, amitől kellemetlenül, rosszul, megalázva érzed magad, az nem a te hibád. Nem te vagy hibás, amiért ezt így érzed. És nem, a beszólások, a füttyögések nem minősülnek bóknak. Ha a buszon egy férfi mögéd állva neked dörgölőzik, az nem bók! Ha olyat mind, ami neked kellemetlen (lásd fenti poszt alatti rengeteg komment) az nem bók. Ha az utcán a barátnődnek, lányodnak, ismerősödnek vagy ismeretlennek beszólnak, akkor ne mondd azt neki, hogy ez dicséret. Mert nem az.

És az áldozathibáztatás. Erről se lehet eleget beszélni – és ez is zömében nőktől hangzik el. Szögezzük le: teljesen mindegy, hogy mi van vagy mi nincs rajtad, mi látszik, és mi nem látszik belőled. Ez a te tested, senkinek nincs hozzá köze – csak annak a néhány szerencsés kivételnek, akinek te megengeded. Ha egy szál semmiben támadna kedved végigsétálni az utcán, az sem jogosítana fel senkit, ismétlem: SENKIT arra, hogy ezt bármilyen módon is szóvá tegye. Ha nyáron rövid kis szoknyában, toppban sétálsz végig a 40 fokos betondzsungelben izzadva, senki sem szólhat be neked.

Mert egy nő nem azért öltözik fel csinosan, szexin, hogy az utca férfija, a főnöke, beosztottja, munkatársa, vendége ezt bármilyen módon is felhívásnak vegye keringőre. Egy nő szeret csinos lenni: csak úgy, önmagáért. Vagy párjáért. Vagy mert ezzel is megtiszteli a helyet, az embereket, ahova éppen tart.

Mert egy nőnek csinosnak kell lennie. Egy nőnek szexinek kell lennie. Ezt szajkózza minden egyes magazin: légy vékony, fogyókúrázz, legyen feszes a bőröd, légy csinos, szexi és kívánatos minden egyes pillanatban, mert ha nem, a társadalom kilök magából. Ha egy nő kócos, zsíros hajjal, letöredezett körmökkel, pattanásos bőrrel, kopott-szakadt-kibolyhosodott melegítőben száll fel a buszra, azt az emberek kinézik maguk közül, mert nem felel meg a társadalmi elvárásnak, mert deviáns. De nyugalom, hölgyek-urak: így is belefuthat egy olyan mácsó, nemdeviáns, nembeteg férfiba, aki zokszó nélkül erőszakolja meg. Mert megteheti. Mert a nő lesz a hibás. Ugye?

Sokat lehetne elemezgetni, miért lett ilyen a társadalmuk, hogy miért jutottunk el arra a szintre, hogy az állati színvonal alá züllöttünk (hiszen példának okáért egy vemhes nőstényt az állatok védelmeznek, az állatok között az utód és annak anyja tabu, míg nálunk egy terhes, kisgyermekes nőnek is olyan mérhetetlen ocsmány módon szólnak be egyesek, hogy öröm nézni, a mi civilizált társadalmunkban semmi sem tabu).

Puzsér Róbert nemrég azon elmélkedett a Magyar Nemzet hasábjain,hogy Huge Hefner munkássága hogyan vezetett a modern nők eltárgyiasításához. Mélységesen egyetértek szavaival, és már csak egy lépés választotta el őt attól, hogy kimondja: Uraim, az élet nem egy 4D-s pornófilm, ahol ha utánfüttyentesz egy nőnek, az azonnal rád veti magát. Ezt pedig már csak egy hajszál választja el attól, hogy kimondja (amit feministaként elég sokszor tagad): hogy bizony nincs egyenlőség férfi és nő között.

  1. Megjelenés

Erről már fentebb is elég sokat értekeztem, így röviden summázva: egy nőnek komoly elvárásoknak kell megfelelnie, ha kiteszi a lábát az utcára: legyen csinos, elegáns, ápolt és szexi. De ne túl csinos, elegáns, ápolt és szexi, mert akkor természetesen jönnek a „megérdemel” zaklatások (persze azok megjelenéstől függetlenül is jönnek, de most maradjunk a sztereotip áldozathibáztatásnál).

Ezzel szemben egy férfi – ha úgy tartja kedve – nyugodtan sétálgathat nyáron félmeztelenül, öltözhet csinosan, elegánsan, vagy éppen slamposan, nem kell szemlesütve, félve mennie az utcán.

Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a férfiakat érintő szexuális zaklatások mellett sem, mert bár szerencsére közel sem olyan gyakori, de létező jelenség. És pont a nemi egyenlőtlenség miatt a férfiak még kevésbé mernek beszélni erről a problémáról, mint a nők. Mert ha a nőket megbélyegzik, megalázzák azért, mert felszólal az őt ért zaklatás ellen, úgy egy férfi ennek hatványozottan ki van téve.

  1. Társadalomban elfoglalt hely

A munka. A női munkák és a férfi munkák. Mert ugye vannak ilyenek. És a bérkülönbségek. Erről is kismillió tanulmány van, hogy azonos pozícióban egy férfi magasabb bérezéssel dolgozik, mint egy nő.

A munkavállalás nehézségei: ha nő vagy, és fiatal, nem szívesen alkalmaznak, mert minek, pár év, és elmész szülni. Ha nő vagy, és van gyermeked, nem szívesen alkalmaznak, mert ha a gyerek beteg, bármi baja van, kiesel a munkából. Ha nő vagy és idős vagy, akkor meg minek alkalmazzanak?

Persze örülhetnénk, a feminizmus elérte, amit akart: a nők tanulhatnak, dolgozhatnak, szavazhatnak. Egy nő lehet orvos, lehet politikus, űrhajós vagy katona is – ha elég elszánt és talpraesett, és persze megvannak hozzá a megfelelő kvalitásai.

Ugyanakkor egy keményen dolgozó nő még mind a mai napig erősen megbélyegzett. Gondoljunk csak a rendőrnős viccekre, és azokra nem titkolt fantáziákra, melyben egy szexi rendőrnéni jóóóóól megbünteti a férfit. Egy nő, akármilyen keményen is dolgozik, akármilyen hivatása legyen is, mindig csak nő marad.

  1. Családban elfoglalt hely

A nő helye, mint tudjuk, a konyhában van. Elromlott a mosógépem, most viszem az asszonyt orvoshoz. Se szeri, se száma az ilyen kedves-vicces kis mondásoknak, amiken jókat tudunk mosolyogni (én magam is mosolygok egy-egy ilyen viccen). Mégis nagyon mély társadalmi igazságokat rejtenek: ugyanis feminizmus ide, egyenjogúság oda, a nő nem lehet más, mint feleség és anya. Ez a hivatása. Ne akarjon nagyra törni, ne is álmodjon arról, hogy karrierjében sikereket érjen el. A nő egyetlen álma a család. Aki nem így gondolja, annak komoly gondjai vannak. Ugye?

Egy férfi más. Velük sokkal megengedőbbek vagyunk. Egy férfi megcsalhatja a feleségét, csúnyán nézünk rá, de hát biztos az asszony nem adta meg neki otthon, amire szüksége volt. Egy férfi megverheti a feleségét – egy-két pofonnak nevelő célzattal van helye. Mert egy felnőtt embert nevelni kell. Ugye?

Ha egy nő megcsalja a férfit, arra mindent lehet mondani, azt kínpadra kell vonni és máglyán elégetni. Ha egy nő megveri a férjét: az a férfi a társadalom szégyene. Mert mi az, hogy nem adta vissza? Milyen puhapöcs, gyenge lény? Egy férfi nem ilyen.

  1. A piszkos anyagiak

Alap családmodell: a férfi a családfenntartó, ebből kifolyólag ő is keres jobban. Ez így kerek. De mi van akkor, ha a nő olyan beosztásban dolgozik, hogy ő lép elő családfenntartónak, ha – le se merem írni – jobban keres, mint szeretett férje?

No itt jön be a nemi egyenlőtlenségnek azon része, amit talán a legkevésbé „genderfasiszta”: ha ugyanis ilyen helyzet áll fenn, akkor az ominózus férfi a társadalom szégyene. De minimum papucs. Ingyenélő. Alávaló. Hitvány. Gyenge. Nemférfi.

Ez kérem egyenlő bánásmód?

  1. Eltárgyiasítás

Ez a legfőbb, legalávalóbb mindközül. Ebből ered minden baj forrása, és erre hívja fel a figyelmet a fent említett cikkében a híres kritikus is. A nők tárgyak. Két lábon járó szexuális szolgáltatás. Egy érzések, gondoltok, tervek, álmok nélküli tárgy, aminek az a funkciója, hogy szép legyen és szolgálatkész, ha a gondolkodó, érző, tervekkel és álmokkal teli férfi úgy kívánja, akár ismeri akár nem. Mert a filmekben, amelyeken szocializálódtak, így működik. A vízszerelő füttyent egyet, és a nénin már nincs is ruha.

És persze ott az ellenpélda: az andyvajnák, akik két lábon járó pénzeszsákok, és pénzükért cserébe megvehetik maguknak a legszebb, legfiatalabb, legdögösebb nőt, akit csak találnak. Amikor mindkét fél el van tárgyiasítva.

Amikor férfiak fekszenek plasztikai sebész kése alá, hogy még és még és még… Törekednek egy tökélyre, amit csak a testükkel akarnak elérni. Tárgyakká silányítják a templomot, melyben élnek.

És ezért nem értik még most sem a férfiak, hogy miért nem bók az, ha nők után fütyülnek, vagy rájuk kiáltanak, hogy „demegb@sználak”, hiszen az csak egy eszköz. Ha meglátok egy szép kocsit, akkor is felsóhajtok, hogy „demegvenném”.

Mert egy nő, ha gondolkodik, akkor feminista, leszbi, frigid. Egy nő, ha karriert épít, azt csak sz@pással teheti, saját érdemeiből nem léphet elő, az ki van zárva. Egy nő, ha csinosan, szexin megy végig az utcán, azért teszi, hogy megerőszakolják. Egy nő csak tárgy, hát így használd (énekli Szabó P. Szilveszter Tibaltként).

És sajnos ez válik példává. A média hemzseg az eltárgyiasított nőktől, és nem elrettentő, hanem sokkal inkább követendő példákként vannak feltűntetve. És megfertőzik azokat a fiatalokat, akik őket nézik. Mert azt látják, hogy ez így helyes, így elfogadott, így kell csinálni. Mert az jó.

És a vajnatimik és luxifeleségek nem néznek magukba, és nem fogják fel, hogyan teszik ők maguk is tárgyakká a nőket. És ami még rosszabb és még veszélyesebb: a gyerekeket.