Bulika helyett

Az elmúlt években megszámolni sem tudom, hány politikai, közéleti eseményen vettem részt - kezdve az esztergomi testületi ülésekkel, a budapesti tüntetéseken át a zártkörű világmegváltó konzultációkig. Eleinte feszélyezett, hogy mindig én vagyok a legfiatalabb, aztán büszkeséggel töltött el, mostanra pedig dühít. Mérhetetlenül dühít. Eleinte vigasztalt a tudat, hogy jó, jó, nem járunk el péntek este közéleti fejtágításokra, de ha arról van szó, akkor az utcán kint vagyunk. De most már azt látom, hogy a demonstrációkon is az idősebb generáció képviselteti magát egyre nagyobb számban. És eközben mi hol vagyunk?

No, kezdjük az elején, az alapvető probléma felvázolásánál. Mert mielőtt itt nekiállnék megint politikai témákban gondolkodni, definiálni kéne, hogy tulajdonképpen mi is az a politika (higgyétek el, fontos ezt megfogalmazni, mert számos problémára fog rávilágítani):

A politika egy nagyon komplex fogalom, leegyszerűsítve a közélet, magyarán a társadalmat ideológiák mentén aktívan (kormányzó) és passzívan (szavazó) meghatározó rendszer. A célja nem pusztán a hatalom (és annak gyakorlása), hanem egy ideológia mentén különböző szakterületeken keresztül működtetni a társadalmat. 

Ennek egyik rendszere a demokrácia. Ahol a démosz, a nép irányít. Kis hazánkban parlamentáris demokrácia van, azaz 

 mely az egyenlő, titkos, minden nagykorú polgárra kiterjedő választójogon alapul. A parlamentáris demokráciában a népképviselet az államfővel egyenrangú vagy fölötte álló; a parlament szavazza meg az alkotmányt, a törvényeket, melyek biztosítják a polgárok szabadságjogait, a képviselők hivatali idejük alatt cselekedeteikért az országgyűlésnek felelnek. Ellentéte a parancsuralom, pártállam, totális állam. (wikipédia)

Ideológiailag pedig két nagy irányvonal mentén sorakoznak fel a nézőpontok: jobb és bal. Harmat Árpád Péter cikkét idézném: 

=> A baloldal általában nagyobb hangsúlyt fektet a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és az általános (szociális) jogokra, a pusztán személyes (magán) érdekek ellenében. A baloldali irányzatok általában támogatják a nagyobb állami szerepvállalást, és az egyenlőségre törekvést.

=> A jobboldal a hagyomány és a tekintély tiszteletéből indul ki, szemléletét a történeti vagy vallási alapon nyugvó társadalom felfogás jellemzi. A gazdaság területén az állam minimális szerepvállalását hirdeti. A szabadpiacra, a szabad versenyre és az egyén öngondoskodására épít; elfogadja a nagyobb társadalmi különbségeket, nem az állami segítségre akar támaszkodni, a magántulajdon elsőbbségét és az egyén felelősségét vallja.

No már most: aki átrágta magát az unalmas definíciókon, annak feltűnhetett, hogy valami nagyon nem stimmel. És nem, nem a meghatározás hibádzik, hanem jelen társadalmunk. De erről majd talán máskor. Mert most a fiatalság a téma. Illetve annak politikai passzivitása.

Baj-e, hogy a fiatalok nem foglalkoznak közélettel? Normális esetben nem. A legkevésbé sem. A fiatalságnak - normál körülmények között - tanulással, bulizással, szerelemmel, önállósodással, karrierépítéssel, álmodozással és még kismillió, társadalmilag jelentéktelen dologgal kéne foglalkoznia. Az ideológiák megvitatása meg legyen csak az "öregek" dolga.

Csakhogy. 

Nem normális körülmények között vagyunk. Jelenleg egy olyan destruktív spirálban élünk, ahol már nem ideológiák mentén folyik a politizálás (nem, a Fidesz és MSZP nem minősülnek ideológiának), és nem viták vannak. Magyarországon ma nincs vitakultúra. A hatalom pedig bebetonozódni látszik, és olyan demoralizált társadalmat hozott létra, amelyben a magára valamit is adó középiskolás azt tervezgeti, hogy melyik külföldi országba menjen tovább tanulni vagy dolgozni. 

Márpedig innentől kezdve - ha tetszik, ha nem - ezeknek a fiataloknak kell felállniuk, és azt mondaniuk: nem hagyom, hogy elüldözzenek a hazámból. És nem nacionalista indokokból. Senki sem teheti meg azt, hogy vendégségbe megy hozzád, majd eléri, hogy olyan rosszul érezd magad, hogy inkább elmenj onnan. Ezt a vendéget szépen udvariasan ki kell tessékelni.

A hatalom márpedig vendég az ország élén. És attól nem fog semmi megváltozni, hogy a "nyuggerek" egymás torkának esve csépelik egymást, mert az egyik Gyurcsány a másik pedig Orbán hívő. Mert a politika - mint azt fentebb kifejtettem - nem hitkérdés. Az a templomokra tartozik. 

De az sem állapot, hogy programok és ideológiák (főleg utóbbi) nélküli pártok tucatjai (százai) ömlenek a választók nyakába. Mert azok, akik most ismerkednek meg a közélettel, még nem feltétlen tudják, hogy melyik párt mit takar. 

Nem működik, hogy a pár majd alakítja a szavazó ideológiáját. Először ideológiai alapokat kell(ene) lefektetni, és aztán ehhez választani pártot. Aminek persze feltétele, hogy a pártok ideológiákon alapuljanak. Ja kérem, hogy akkor nem lenne ennyi párt?

Mi kell ahhoz, hogy a passzív, közömbös fiatalság feléledjen? Érdek. A személyes érdekük. Amíg nem értik meg, hogy az, hogy külföldre akarnak menni, hogy a barátaik, barátnőik külföldre készülnek az nem normális dolog, amíg nem látják be, hogy ez biza' kőkemény politika, addig nem fognak lépni. Amíg nem értik meg, hogy 5000 ft-ból már nem lehet beb@szni hétvégén, mert az árak növekedése a forint hanyatlásával majdhogynem egyenesen arányos, amíg nem látják be, hogy az őket körülvevő világ minden aspektusába belepofátlankodott a politika, addig nem fognak ideológiákat gyártani.

Igen, tudom. A politika mocsok undorító dolog. Ha erről beszélnek a "felnőttek", akkor percek alatt ordibálás lesz a vége. És amúgy is: kit érdekel, hogy Orbán vagy Gyurcsány? Senkit. És mindenkit.

Szar, mocsok, undorító dolog ez. De foglalkozni kell vele, és tenni kell azért, hogy a gyerekeinknek majd egyszer ne kelljen ezzel foglalkozniuk, hogy újra az öregek délutáni kávé melletti eszmecseréje és négyévenkénti szavazás legyen. 

De nem hagyhatjuk, hogy mások döntsenek helyettünk. Mert ez a mi jelenünk, a mi jövőnk. És nekünk kell tenni magunkért. Nem anyunak meg apunak.