Haladéktalanul keresse fel pszichiáterét, ha...

... Ön szerint a liberalizmus: 

  1. ördögtől való bűn,
  2. egyenlő azzal, hogy "buzilobbi, zsidóbérenc, migáncssimogató romkocsmába járó szakállas bölcsész"
  3. baloldali (vagy esetleg jobboldali)
  4. SOROS!!!!

Mert ha ezen pontok bármelyikével, avagy az összessel egyetért, akkor önnek súlyos üldözési mániával egybekötött alárendeltségi komplexusa van.

Még mielőtt felháborodottan nekiállna klaviatúracsattogtatva verbálgyilkoni, olvassa el a száraz, rideg tényeket.

Kezdjük ezzel az egész oldalisággal. Tegyük interaktívvá a dolgot. 

Megvan a válasz? Biztos benne? Vagy még a kérdés is nevetséges? 

14553_11469011706.jpg

 A kétoldalú politika a 18. századi Franciaországból ered, a forradalom "hozománya". Ugyanis a monarchista franciáknál felütötte a fejét a Robespierre-féle lázadás, aminek eredményeképp a kormányzó nemesek és papok (akik a korabeli parlamentben jelen lehettek) két részre osztódtak. Nem pusztán ideológiailag, hanem fizikailag, térben is:

A teremben a királytól jobbra helyezkedtek el a régi rendszer (monarchia) fennmaradását és az arisztokrácia pozíciójának erősítését támogatók, míg tőle balra a monarchia eltörlését, a polgárság erősödését sürgetők. 

Ez a két lényegi elem mind a mai napig alapja a két oldalnak. Természetesen - mint mindenben - ezen a területén is felütötte a fejét a szélsőség, így a nacionalizmus és a kommunizmus is ezen struktúra durván szélsőséges, kicsavart alapjaira próbált építkezni.

A jobboldal tehát: 

  1. Hagyományelvű
  2. Szabadpiacra épít (az állam szerepvállalását leredukálja)
  3. A társadalmi különbségeket helyénvalónak tartja
  4. Konzervatív

Míg a baloldal:

  1. Reformer (újító)
  2. Társadalmi egyenlőségre törekszik
  3. Fontosnak tartja az állami szerepvállalást
  4. Nyitott

letoltes.jpg

És akkor most jöjjön a nagy, katartikus pillanat, amikor lekerül a lepel arról a tézisről, hogy miért is nem lehet a liberalizmust egyetlen oldalhoz sem sorolni, és amikor valaki azzal okoskodik, hogy a liberalizmus=baloldal, akkor miért nézek csúnyán/nevetem ki (hangulat és idegállapot függvénye).

De előtte egy kis játék:

flat_800x800_075_f_u1.jpg

A liberalizmus a liberty = szabadság szóból ered, és nomen est omen, tulajdonképpen erről is szól. 

Az eszmerendszer középpontjában az egyén, az individuum áll, annak szabadsága a társadalmon belül - egyes válfajaiban a társadalommal szemben. És egy vitán felüli tézis: az ember.

Locke azt fejtette ki, hogy az embereknek vannak az emberi természetből levezethető természetes és elidegeníthetetlen jogai (az élethez, a szabadsághoz, a tulajdonhoz). A társadalmi rend alapja a társadalmi szerződés, amelyet a nép az uralkodóval kötött, és a szerződésbe foglalt (alávetési és megbízási) nyilatkozat az alapja az uralkodói hatalomnak, amelyet a szerződésbe foglaltak korlátoznak. A kilépés a természeti állapotból és a belépés a „civil társadalomba” alapvetően egy törvényhozó gyűlés létrehozását jelenti. Szükség van egy alárendelt végrehajtó hatalomra, amely végrehajtja a törvényhozó testület akaratát. A külügyek, a béke és a háború ügyeinek intézésére pedig egy föderatív hatalmat kell működtetni.  (idézve innen)

Hogy ez precízebben mit is takar, arról nagyon hosszan és nagyon mélyen lehetne értekezni, amit persze senki se olvasna el, ezért minek. Ha mégis úgy érzi, hogy de márpedig Ön az a kivétel, aki igenis szeretne elmélyedni a témában, akkor ITT egy alapos, kimerítő, mindenre kitérő, teljeskörű magyarázatot talál. 

A többieknek pedig egy zanzásított lényegkiragadás:

A szabadság azt jelenti, hogy (szabadságomban áll kimondani: 2+2=4

  • azt teszek, amit akarok (természetesen a törvény keretein belül) (pl.: elmegyek sétálni este 9 órakor)
  • azt eszek, amit akarok (a boltokban nem csak egy, az állam által megszabott fajta élelmiszer kapható)
  • azt iszok, amit akarok (ua.)
  • azt veszek fel, amit akarok (nincs kötelező, állam által megszabott egyenruha, nem lincselnek meg, ha szemüveges vagy)
  • azt gondolok, amit akarok (kell magyarázni?)
  • azt tanulok, amit akarok (mert van szabad választásom, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek)
  • azt dolgozok, amit akarok (mert nem csak állami munkák vannak)
  • arra szavazok, akire akarok (nem csak egy rublika van a szavazólapon)
  • oda megyek, ahova akarok
  • stb.

... mert az állam nem szabályoz engem, mint egyént, mint individuumot. 

Még egyszerűben:

Ha kimondhatja azt, hogy én vagyok, azt gondolom, hogy..., szerintem... akkor Ön liberális. 

Ez pedig nem politikai tézis. Ez kérem alássan ideológia, filozófiai kérdés. Természetesen a politika is hozzányúl, építkezik belőle. De nem, ismétlem: nem oldaliság kérdése. Az oldaliság társadalmi irányítás története, a liberalizmus pedig az egyén, az individuum kérdése. 

Ha Ön úgy gondolja, hogy ez ördögtől való rossz, és a világ minden bajáért ez az eszme felelős, és Ön olyan társadalomban érezné jól magát, ahol az állam minden lépését, minden gondolatát, minden szavát, minden tettét meghatározna, akkor minden bántó szándék nélkül mondhatom: keressen fel egy jó pszichológust, mert súlyos alárendeltségi komplexusa van.