A teremtő szenvedés kipróbált katonáiról

Nem, nem vagyunk elégedettek, és nem is leszünk azok egészen addig, amíg az igazság úgy nem zúdul alá, mint a vizek, s a jogosság, mint a hatalmas áradat. Nem feledkezem meg róla, hogy vannak köztetek, akiket nagy próbatételek és szenvedések küldtek ma ide. [...] Ti vagytok a teremtő szenvedés kipróbált katonái. Abban a hitben folytassátok a munkát, hogy a meg nem érdemelt szenvedésben megváltó erő rejlik. - Martin Luther King

Három társadalmi érték van csak, mely nem függ sem az időtől sem a körülményektől: szabadság, egyenlőség, testvériség. Három univerzális érték, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az egyén társadalmi jólléte biztosított legyen. Létminimum. Egy olyan létminimum, melyet időről-időre ki kell vívnunk magunknak. Ezért szólalt fel 1963. augusztus 28-án Martin Luther King, ezért adta vérét 1956-ban megannyi magyar, és ezért vonult utcára április 14-én meghatározhatatlan mennyiségű ember Budapesten. 

Boldog vagyok, hogy ma együtt lehetek veletek, olyan esemény ez, amely a szabadságvágy legnagyszerűbb megnyilatkozásaként fog bevonulni hazánk történelmébe. [...] Voltaképpen azért jöttünk hazánk fővárosába, hogy beváltsunk egy csekket. Köztársaságunk megteremtői az Alkotmány és a Függetlenségi Nyilatkozat nagyszerű szavainak írásával aláírtak egy kötelezvényt, melynek örököse lett minden amerikai. Ez a kötelezvény arra tett ígéretet, hogy minden ember biztosítékot kap az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való elidegeníthetetlen jogára.

Boldog voltam tegnap, hogy együtt lehettem veletek. Veletek, akik hozzám hasonlóan az utcán voltatok, egymáshoz préselődtünk a félelmetes, hömpölygő tömegben. Meg se próbálom megtippelni, pontosan hányan is voltunk, ezt majd a kormánymédia és az a kevés megmaradt ellenzéki médium leboxolják egymással. A lényeg: sokan voltunk, de egyek voltunk. És egyek voltak a céljaink is: szabadság, demokrácia. 

Mert hiába puffognak a jurákkaták és bayerzsoltik, ma Magyarországon nincs demokrácia. "Elvesztette demokrácia jellegét".

Egy hete kezdetét vette a Fidesz-KDNP 3. négy éves ciklusa, ezzel 12 éven keresztül egyetlen párt(szövetség) irányítja az országot. Ez kérem masszív egypártrendszer. A kétharmadnak köszönhetően minden nézőpont és érdek kiszorul a törvénykezésből, ezáltal megszűnik a demokrácia elengedhetetlen feltétele: az ellensúlyok és fékek rendszere. 

Gondoljunk bele abba, hogy a 7-8 éves korosztály egypártrendszerben élte le eddigi életét. Hátborzongató. 

És mi ebben a legszomorúbb? Hogy demokrácia köntösébe van becsomagolva az egypártrendszer, hiszen igaza van a kormánypártiaknak: valóban a nép választotta meg őket. Azt az apróságot már ne említsük meg, hogy ez a kétharmad csak egy olyan választási rendszerben jöhetett létre, amit direkt azért hoztak létre, hogy a Fidesznek kedvezzen. Illiberális demokrácia. Manipulált, hazug látszatszabadság.

Egypártrendszerben ugyanis édes mindegy, hogy van-e szavazás vagy nincs, a demokrácia fogalma értelmét veszti. 

Márpedig ahol nincs demokrácia, ott nincs szabadság sem. 

Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: "Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve."

Az egyenlőség mindenek téren igaznak és érvényesnek kell lennie: egyenlő a férfi és a nő, egyenlő a fekete és a fehér, egyenlő a zsidó és a buddhista, egyenlő a fidesz-szimpatizáns és a dk-szimpatizáns. Mert egyikünk sem születik párttagnak se pártszimpatizánsnak. Nem lehet, nem szabad hagynunk, hogy a politika közénk álljon. Nem szakadhatnak szét családok, barátságok pártszimpátia miatt. Nem ítélhet meg a bíró vagy a rendőr azért, hogy kire szavazunk négy évente. Törvény előtt és egymás szemében is egyenlőnek kell lennünk. Mindig. Mindenhol. Mert első, és legfontosabb sorban nem cigányok, négerek, migráncsok, buzik, heterok, zsidók, szcientológusok, fideszesek, jobbikosok, dk-sok etc. vagyunk, hanem emberek. Emberek mindenek előtt és mindenek fölött.

Persze, tudom: Homo homini lupus est.

 

De van mondanivalóm népemnek is, melynek lába alatt ég a küszöb, hogy bejusson végre az igazság palotájába.

Miközben jogos helyünk eléréséért küzdünk, nem eshetünk az igazságtalan cselekedetek bűnébe. Ne a keserűség és a gyűlölet poharából csillapítsuk szabadságszomjunkat. Nekünk mindig a méltóság és a fegyelem magaslatain kell megvívnunk harcainkat. Nem engedhetjük meg, hogy építő tiltakozásunk fizikai erőszakká silányuljon. Újra és újra fel kell emelkednünk abba a fenséges magasságba, ahol a testi erőre lelki erővel tudunk válaszolni.

Így hát utcára vonulunk. Utcára vonulunk több ezren, tízezren, akár százezren is. Magyarok. Férfiak, nők, melegek, heterok, idősek, fiatalok, zsidók, keresztények. Mert testvérek vagyunk a szabadság vágyában. 

De nem provokálunk, nem törünk rendőrautókat, nem gyújtogatunk kukákat, nem dobálunk molotov-koktélokat, bárhogyan is riogat mindenkit a kormánymédia.

És ha már média: nem tehetem meg, hogy nem emelek szót a Népszabadságért, a Lánchíd Rádióért, a Magyar Nemzetért és a HírTv-ért. Mert sokakkal együtt én most a fenti lista miatt is voltam kint tegnap. Mert az ellenzéki sajtó utolsó bástyái dőltek össze. Mert fantasztikus szakemberek lettek egyik napról a másikra munkanélküliek. Mert egzisztenciális bizonytalanságba kerültek közeli és távoli kollégáim. Nem! Egy szabad országban nem hallgathat el az ellenzéki sajtó. A média a társadalmi fék egyik támpillére. Ha nincs rendszerkritikus, elemző sajtó, ha az emberekhez csak egy vélemény és egy nézőpont jut el, akkor ott már masszív diktatúra van.

Egyszer egy bölcs ember azt mondta nekem: az írástudók vállát nagy felelősség nyomja. Pajzsomra véstem ezeket a szavakat, és ezért kopogtatom most is a klaviatúrát. És ezt üzenem minden újságírónak: ne, soha ne hallgassatok el. Mód és lehetőség mindig van arra, hogy leírjátok, amit kinyomoztok, gondoltok. Tájékoztassatok, formáljatok véleményt. Nem hallgathattok el. Ahogy az utcán sem maradnak csendbe az emberek, úgy ti se tegyétek. Mert az újságíró, ha nappal sz@rt lapátol vödörbe, csak hogy pénzt keressen valamivel, akkor is újságíró marad. 

Ha szabadság zenghet, ha engedjük, hogy a szabadság zengjen minden faluból és minden falucskából, minden államból és minden városból, akkor közelebb hozhatjuk azt a napot, melyen Isten minden gyermeke, feketék és fehérek, zsidók és pogányok, protestánsok és katolikusok kézen foghatják egymást, s együtt énekelhetik a régi néger spirituálét: "Végre szabadok! Végre szabadok! Hála a Magasságos Istennek, végre szabadok vagyunk!"