Gondolkodom, tehát álmodozom

„Egy blog egyfajta folytonos utazás egy emberi útikönyvvel, akit megismersz. Sok útikönyvből lehet választani, és mindegyiknek saját olvasótábora van. Bajtársiasság és együttműködés van a blogokat vezető emberek között. Mindenfajta struktúragráfgyűrű stb. szerint mutatnak egymásra” 

Így definiálta Dave Winer, az egyik legrégebbi, ma is aktívan író blogger a blog fogalmát. Ennek szellemiségében ma én is útra kelek, és utazásra hívlak Téged is, kedves és nagyra becsült Olvasó. Csatlakozz hozzám egy kirándulásra, mely a valós helyek mellett a fantázia csodás világába is eljuttat bennünket. Kalandozni fogunk, példát venni, és elképzelni. Belépünk Milenneha és Lehetneakárígyis országába, de előtte még maradjunk a valóságnál. 

Történ ugyanis, hogy hétvégén ellátogattam Tatára. Ami önmagában nyilván nem nagy hírértékkel bíró esemény, még annak fényébe sem, hogy - bár nem élek tőle messze - legalább 10 (ha nem 15) éve nem jártam ott. Hogy miért írok mégis erről? Mert teljesen elvarázsolt. 

33788863_2175931955780423_7956222445331939328_n.jpg

Szombat késő délután, a Nap már lemenőben, de még kellemes, simogató meleget ad. A virágok ezerféle szín- és illatorgiával pompáznak. A tó vize csendes, néhány vitorlás ring csak rajta. A vár és környéke valami sajátos, mediterrán nyugalomban andalítja az embereket, akik sétálnak, fotóznak, fagyiznak, vagy a számos vendéglátó hely teraszain ücsörögve vacsoráznak, kávézgatnak. A fák árnyékában halk, a környezethez abszolút illő, nem tolakodó, hangulatos élőzene szól. A helyi fiatalok a várfalon ücsörögve beszélgetnek, cigiznek. A turisták sétálgatnak, ámuldoznak. 

33782061_2175932015780417_6178298352078159872_n.jpg

Tapintható a nyugalom. Az embernek itt szerelmesnek lenni támad kedve: lassan, kéz a kézben sétálni, belélegezni a koranyári este fűszeres-bódító illatát, suttogva vallomást tenni, belefeledkezni a pillanatba, megállítani az időt, hogy a Nap vöröses lemenő fénye, utolsó melege kitartson. 

33872740_2175932355780383_3921546243532128256_n.jpg

Tata szerelem-város lett. Döbbenetes fejlődéseken ment át mióta utoljára láttam. Teljesen letaglózott a hely élettel teli, abszolút mediterrán atmoszférája. Egymást érik a kávézók, éttermek, fagyizók, rengeteg szálláslehetőség a tóparton, mindenütt rendezettség, tisztaság. Utoljára ilyen hangulatos városkát Horvátországban láttam. 

33816234_2175932172447068_760719840053821440_n.jpg

Elvarázsoltság ide vagy oda, a szívem mégis Esztergomba húz. Elgondolkodtató azonban, hogy szeretett városom vajon miért is nem tud ilyen idilli lenni? 

Hiszen minden adva van hozzá: Kis-Duna, Nagy-Duna, hidak, platánfák övezte sétány, mediterrán-hangulatú kis utcácskák, szebbnél szebb régi épületek, impozáns templomok, várunk is van, és persze a legfőbb ékkövünk, a Bazilika. 

11206049_994419457265018_3889547357385267739_n.jpg

Mégis minden romokban, a városunkra a csendes, stagnáló pusztulás jellemző. Rendezetlen arculat, elhanyagoltság, igénytelenség, szemét, gaz, málló vakolatok, üres, élettelen terek. Szónál többet mondanak a képek, ITT lehet nézelődni. Kár ezt túlcitálni, a képek tényleg önmagukért beszélnek. 

És akkor most rugaszkodjunk el a komor valóságtól, lépjünk be Milenneha országába.

Mi lenne, ha...

kihasználnánk a természet adta páratlan lehetőségeinket, és nem pusztán sztoikusan szemlélnénk? 

Tata egyik kultikus helye az Angolkert. Kulturáltan kialakított park, tele fákkal, hangulatos romokkal, vízzel, kacsákkal, virágokkal. Öröm ott sétálni. Miért ne lehetne valami hasonlót kialakítani például a Szigeten? Ha elkészül (mert ugye elkészül) az árvízvédelmi gát, akkor akár még a Sziget Tabán hídon túli részét is rendbe lehetne rakni. Szerintem kimondottan hangulatos kis parkot lehetne csinálni az erdős részben.

33834399_2175933012446984_8711947655032340480_n.jpg

Van nekünk egy Erzsébet parkunk. Ami nagyon jó, hiszen a Bazilika árnyékában, közel a belvároshoz, ráadásul a kikötő mellett. Viszont jelenleg üres. Néhány pad meg a kültéri edzőgépek kivételével gyakorlatilag nincs ott semmi. A rohamosan fejlődő Dzsámi nyújt egy kis vigaszt, de azt gondolom, sokkal több potenciál lehetne abban a parkban. Egy korszerű játszótér, esetleg egy-két ivókút, urambocsá' néhány szobor, valami látványosság, ami ott marasztalja az embereket. 

27332214_2013609202012700_6138498641019630753_n.jpg

A Bazilika oldalánál található erdős rész régen szuper kis feljáró volt, ám mára igazi kihívás oda feljutni a hiányos, teljesen elkopott lépcsők, természet által visszafoglalt utacskák miatt. Pedig milyen kellemes kis feljáró lehetne az is. Épp úgy, mint a Macskalépcső, ahol a hiányos lépcsők miatt igencsak bajos helyenként a közlekedés. 

Szép lombos platánfák alatt tönkrement járdák. Pedig a Kis-Duna Sétányt milyen szép sétálóutcává lehetne tenni. Néhány virág, a végén egy kis szökőkút, közben néhány cukrászda, kávézó (mert abból borzasztóan kevés van), és máris meglenne a korzó-jelleg. 

Ha már Kis-Duna. A partján lévő rézsű ápolatlansága mellett sem tudok elmenni szó nélkül. Legalább a gaz lenne kiirtva onnan... 

A Viziváros hangulatos kis utcácskáira nagyobb figyelmet lehetne szentelni, jobban rá lehetne irányítani a turisták figyelmét. 

A belváros állapota siralmas. A fürdőszálló ocsmány paravánja, a Bástya és környéke szocreál hangulata hazavágja a mediterrán-idillt, ami pedig városunkban adva vagyon. A potyogó vakolatok, a lyuk-hátán-lyuk járdák, az üres, bezárt kirakatok sem túl vendégcsalogatóak. A főtéren örvendetes, hogy most már nem csak 2 kiülős-beülős vendéglátó egység üzemel, de még így is méltatlanul kevés a nemkocsma Esztergomban.

És ha már kocsma: napjainkban nagy divatja van a romkocsmáknak, ami - lévén egyetemváros lennénk - szintén vihetne egy kis minőségi, innovatív fényt a városunkba. Az egyik lepukkant épületből egy jó ötlettel fergeteges kis helyet lehetne csinálni, és akkor talán a fiatalok nem az utcákon randalíroznának részegen, mert lenne egy hely, ahol jó lenni, ahol koncertek, vagy akár kulturális estek lehetnek. 

Példának nem is pestit, hanem egy debreceni romkocsmát hozok, ami precedensként állhat a műfaj szerelmesei előtt.

13615270_1263752803665014_1319276270016109556_n.jpg

Persze tudom, ötletelni könnyű, a megvalósítás a macerás mindig. De azt gondolom, hogy minden cselekvést egy ötlet előz meg. A gondolat, ami tervekké válva egyszer csak manifesztálódik.

Az én gondolatom az, hogy Esztergom egy fantasztikus, több napos turistaváros lehetne. Egy olyan hely, ahol jó lenni, ahol jó sétálni, beülni valahová, ahol van mit nézni, aminek hangulata, atmoszférája van. 

Mindenünk megvan hozzá. Mégis csak a pusztulás és a keserűség honol nálunk. 

Nem mindig másoktól kell várni a csodát, nem mindig lehurrogni kell. Merni kell, legalább álmodni merjünk, ötletelni, gondolkodni, hogy hogyan lehetne szebbé, jobbá, boldogabbá tenni azt a várost, amit politikai oldaltól, vallási hovatartozástól, gondolkodásmódtól, elvektől és értékektől függetlenül mindannyian egyformán szeretünk. 

11937965_1071821802858116_7943665833717728017_o.jpg